Az ember a könyvtárban egy nagy tőke jelenlétében érzi magát, amely kiszámíthatatlan kamatokat osztogat nesztelenül. (Goethe)

2010. szeptember 29., szerda

Alice Sebold:Komfortos mennyország

Ez egy nagyon jó könyv, szerintem, akár középiskolásoknak kötelező olvasmány is lehetne...
Susie Salmon gyermekkora túlságosan korán, brutális módon ér véget, meggyilkolja a szomszédjuk különös kegyetlenséggel.A regény tulajdonképpen itt kezdődik, mert Susie személyében nyerhetünk betekintés a halála utáni életbe, mi történik a családjával, osztálytársaival, barátaival, a gyilkos szomszéddal. Ki, hogyan tudja a tragédiát feldolgozni, miért teszik azt, amit tesznek a Susie utáni életben. Az apa, aki sosem adja fel a nyomozást, az anya, aki visszavágyik a régi életébe, a húg, aki Susie-ra akar hasonlítani, az öccs,aki egy szétzilált családban kénytelen felnőni. A mennyországot is megismerhetjük, jó hinni, hogy tényleg jó hely,és valóban látjuk az élő szeretteinket, sőt, néha-néha befolyásolhatjuk az életüket. Legalábbis jó ebben hinni. A regény családi dráma és krimi is, az utolsó betűig izgalmas. Készült róla film is, de azt úgyis mindenki tudja, hogy könyvben mindent jobb elolvasni.:-)
Kedvencem:
"A mennyországban szinte mindenkinek van valakije a Földön, akit figyelemmel kísér: szerelme, barátja, vagy akár egy idegen, aki valamikor kedves volt hozzá,meleg étellel kínálta,vagy egyszerűen csak ott volt, rámosolygott, amikor épp ez hiányzott. És amikor nem leskelődtem, hallgattam, ahogy a többiek beszéltek szeretteikhez:tartok tőle, ugyanolyan feleslegesen, ahogy én. A gyerekek választalan dédelgetése és dorgálása, a társak iránti egyoldalú szerelmek és vágyakozás-képeslapok, melyeknek csak egy oldala van, és nem lehet aláírni őket."

2010. szeptember 17., péntek

Dr Pusztai Éva: Miért fontos (ma is) az olvasás?



Miért fontos /ma is/ az olvasás?

A tanulási problémák hátterében a mai iskolások 50-60 százalékánál - lényegében kortól függetlenül - kimutatható valamilyen, az anyanyelvhez, az olvasáshoz, a szövegértéshez, a szókincshez, a beszédhez kapcsolódó elakadás, zavar, fejletlenség, gyakorlatlanság.

Ezeknek az eseteknek csak egy kis része valódi diszlexia, ami szakember segítségét igényli. A legtöbbször az is elég lenne, ha a gyerek a mostaninál többet olvasna - egyáltalán olvasna szabadidős programként is. Természetesen a legfontosabb ösztönzést, mintát a család nyújthatja: ha a szülők az esti tévézés helyett, vagy azt megkurtítva rendszeresen olvasnak napilapokat, egyéb újságokat, könyveket és az olvasottakról közös beszélgetés folyik, előbb utóbb a gyerek is rákap a nyomtatott szöveg ízére.
A nyelvi alapok gyengesége nem csak a szűken értelmezett, iskolai tanulást nehezíti meg, hanem érezteti a hatását az élet minden területén.
1. Az olvasás olyan alapvető technika, ami az elektronikus médiák korában is pótolhatatlan. Szükségünk van olvasásra ahhoz, hogy önállóan informálódni tudjunk. Az olvasásnak nem konkurenciája másfajta médiáknak a használata - az internetezés, a telefonálás, az sms-ezés - hanem fontos előfeltétel ahhoz, hogy ezeket kritikusan és tudatosan használjuk.
2. Világszerte fenyeget a másodlagos analfabétizmus, ami azt jelenti, hogy a gyenge olvasási-írási készségek emberek százmillióit zárják ki a munkavégzésből, ügyeik önálló intézéséből, a világ megértéséből. A funkcionális analfabéták menthetetlenül másodrendű állampolgárokká válnak. Ők azok, akiket kizárólag a reklámok és a képregények néhány szavas buborék szövegei kötik össze az írástudók világával. Az olvasás az egyik legfontosabb védekezési stratégia mindenféle - bennünket érő - manipulációs kísérlettel szemben.
3. Az új médiák - a CD- ROM-tól az internetig - új olvasási stratégiákat követelnek. A hagyományos analóg - vagyis folyamatos - olvasás mellett megjelent a digitális olvasás, ami azt jelenti, hogy az olvasó az elektronikus információ hordozóból maga választja ki, hogy melyik linkkel vagy hypertexttel akarja folytatni az információ gyűjtést .Ehhez első lépésként hibátlanul kell tudni olvasni a hagyományos szövegeket.
4. Az elmúlt fél évszázadban 75 %-ról 95 %-ra nőtt a fejlett országokban azoknak a munkahelyeknek az aránya, ahová olvasás és írás tudás nélkül nem lehet bejutni. Az olvasás tehát az információs társadalomban is az alapvető feltétel bármilyen kereső tevékenységhez.
5. A személyiség fejlődésének és formálódásának ma is az olvasás az egyik legfontosabb eszköze. Ha olvasunk, dolgozik a fantáziánk, élesedik a gondolkodásunk, a szereplőkkel vagy a nézetekkel azonosulás vagy szembesülés mással alig pótolható szellemi "edzés" - különösen a fiatalok számára.
6. Az olvasás megszabadítja a fiatalokat a hétköznapok nehezen elfogadható rutinjától és kényszereitől. Lehetőséget teremt számunkra, hogy személyes problémáikat bizonyos távolságból szemléljék, és szükség esetén a fenyegető külvilág elől is menedéket találnak. Olvasni annyit jelent, hogy egyedül vagyunk anélkül, hogy magányosak lennénk. Az olvasás vigaszt tud nyújtani, feszültséget és kikapcsolódást, pihenést és szórakozást jelent.
7. Az olvasás során határokon, korlátokon, generációkon és évszázadokon átlépve teremtünk kapcsolatot emberekkel, és ezzel nagymértékben hozzájárulunk mások jobb megértéséhez, és elfogadásához.
8. Az olvasás lehetővé teszi, hogy igazán megismerjük a világunkat, a valóság különféle megjelenési formáit, elfogadjuk mások kulturális teljesítményeit, megértsük, miért különböznek a másutt élő emberek tőlünk és egymástól is.
9. Az olvasás olyan aktív tevékenység, amely folyamatosan edzi a fantáziánkat és fejleszti kreativitásunkat. Hozzájárul a pontosabb észleléshez, az úgynevezett hálós gondolkodáshoz - ez bonyolult szellemi feladatok megoldásánál nélkülözhetetlen - alternatívákban való gondolkodásra ösztönöz és járatossá tesz a szokatlan probléma megoldásban.
10. És mindenek előtt az olvasás elbűvölő álomutazás idegen országokban, vagy akár a saját fejünkben, élvezet, izgalom, amit nagy veszteség lenne kihagyni.

2010. szeptember 14., kedd

Anna Gavalda: Szeretném, ha valahol valaki várna rám

Amikor nem sok időnk van az olvasásra, legjobb, ha egy novelláskötetet veszünk a kezünkbe, pl Anna Gavaldáét (vagy Johanna Harrisét). Az írások napjainkban bonyolódnak, teljesen átlagos, hétköznapi szereplőkkel, akiknek valamilyen váratlan fordulattal kell szembenézniük, s túlesni a történéseken, hol könnyen, hol nehezen. Nekem a legmegdöbbentőm a Nem túl mókás dolgok című volt, biztos azért, mert anya vagyok, vagy azért, mert nálunk is hasonló az orvosi mentalitás...
Gavaldának ez a második műve, amit elolvastam, és nem csalatkoztam a stílusában most sem, ajánlani fogom az olvasóknak ezt a könyvet is.

2010. szeptember 8., szerda

Kámán Veronika:Olvasási szokások változása

Olvasás és az olvasási szokások változása - megoszlanak a vélemények a könyvtárosok, olvasásszociológusok, tanárok, olvasással, irodalommal foglalkozók, az olvasást szeretők és szerettetni akarók körében. Egyesek a Gutenberg-galaxis végéről beszélnek (utoljára például az Amazon e-könyv-olvasója, a Kindle megjelenése kapcsán), mások arról, hogy az internet, a hálózatiság kiszorítja a könyveket, a papíralapú olvasást a régi, megszokott, jól bebetonozott helyéről. Viták folynak arról, hogy az internet helyettesítheti-e a könyvtárat, hogy a jövő mennyiben lesz az e-booké. Számos, gyakran egymástól meredeken eltérő véleményt hallottam már konferenciákon, könyvtárosok, könyvtárostanárok műhelymunkáin, szakmai napjain – többek közt ez is indított arra, hogy megvizsgáljam, mi áll a viták hátterében, mit mutat az olvasás többezer éves története és merre milyen tendenciákat indítanak el a jelen technikai vívmányai.


Az olvasás forradalmai nem ismeretlenek a történelemben. A kézzel írott könyvek, majd a 15. században a könyvnyomtatás megjelenése, a könyv anyagának változása örökre megváltoztatta az írott irodalom formáját és szerepét. Megkérdőjelezhetetlenül nagy hatással volt az olvasási szokásokra, az olvasásban érintett társadalmi rétegekre. Az olvasó emberek köre évszázadról évszázadra bővült, új műfajok jelentek meg. A 20. században már épp a megváltozott olvasási szokásoknak köszönhetően váltak népszerűvé az új (újra felfedezett), rövidebb terjedelmű műfajok, mint a kisregény.
Az első olvasási forradalom (a 12. század körül)
Az első olvasási forradalom folyamata - mely alatt Tóth Gyula kifejezésével élve inkább kell evolúciót, mint revolúciót értenünk[1] - a hangos olvasást csendesítette el: a hangos olvasást lassan felváltotta a félhangos, mormoló, végül a néma olvasás. Ennek következtében az olvasás tempója is felgyorsult. Már az ókor forrásai is arra utalnak, hogy nem csak az írás, de vele párhuzamosan az olvasás kultúrája is igen fejlett és változatos volt: "olvasás magányosan és hallgatóság előtt, a tanító iskolai felolvasása, a szónok, amint írásból tartja beszédét, a kocsiján utazó olvasó, heverő vacsoravendég felolvasást hallgat, az oszlopcsarnok alatt állva vagy ülve olvasó fiatal (igen!) lány; olvastak vadászaton és éjszaka, hogy elűzzék az álmatlanságot stb."[2]
Az olvasás első, ókori "korszakában" a hangos olvasásnak számos olyan funkciója volt, mely a későbbi korokban eltűnt, de legalábbis csökkent a hangsúlya. A hangos (fel)olvasás társadalmi rangot, presztízst jelentett a kor embere számára. Egyúttal fontos bizonyos mértékű hozzáértés is a felolvasó számára, mivel az ókori szövegekből hiányzik a központozás, a hangsúlyok jelölése: az írás egybefolyt, amelyet a felolvasó tagolt olvasás közben.[3]
A mormoló olvasás a 9. század körül kezd elterjedni a nyugati világban. Ennek oka az olvasás funkciójának bővülése, részleges leválása a retorika tudományáról. Az olvasás meditatív tevékenységgé válik, amely igényli az olvasó koncentrációját, elmélyülését, s ennek hátráltatójává válik a hangos olvasás. Az olvasás többé nem feltétlenül lineáris, a kódex formája lehetővé teszi az előre- és visszalapozgatást.
Az olvasás ősi hangos vagy félhangos változatait a kolostorok közösségei őrizték meg, a mindennapi életben három típust különböztetve meg: „a csöndben il silentio végzett olvasást, a murmurationak vagy ruminationak nevezett félhangos dünnyögéssel kísért olvasást ... végül a hangos olvasást, amely, akárcsak az antikvitásban ... közel állt a liturgikus recitáláshoz és az énekléshez.” [4] A meditatív olvasás a szerzetesek mindennapi imádságának részévé vált, Szent Benedek Regulájában a lectio divina kiemelt hangsúlyt kap. A Regula rendelkezik a napi hangos felolvasásról is, amely a szerzetesek közös étkezéseinél kap helyet.
A középkorban, a 12. században az írás funkciója egyre inkább a megőrzés lesz, így a hangos olvasás sem kötődik már feltétlenül a szövegekhez. Ebben az időszakban terjed el általánosan a néma olvasás. A néma olvasás a szöveggel való bensőségesebb kapcsolatot, szabad asszociációkat tesz lehetővé, ugyanakkor fenn áll a már-már szabados, nem „ellenőrzött”, nem vezetett, önkényes értelmezés lehetősége is. A skolasztika korában így a pontos megértést (lapszéli) kommentárokkal segítik a szerzők. A néma olvasással párhuzamosan megjelenik a központozás a szövegekben.[5]
Jellemző változások a középkorban:



· kisbetűs írás (karoling minuszkula)



· kéthasábos tördelés



· kisebb formátumú könyvek



· fejezetekre osztott kötetek, címek, sorszámok



· idézetek, hivatkozások jelölése
A 18. második felében már elterjedt a könyvnyomtatás: ennek következtében egyre több könyvet adnak ki, melyek mind tartalmi, mind anyagi, fizikai minőségüket illetően különbözők. Ugyanígy az olvasói réteg is heterogénné válik: az olvasás egyre kevésbé az előkelők és az egyház kiváltsága. Már nem csak könyveket nyomtatnak: megjelennek az újságok, a folyóiratok, a ponyvairodalom, a forradalmi időszakban teret kapnak a gyorsan sokszorosítható pamfletek és kiáltványok. A nyomtatás forradalmával a könyv piaci termékké válik. „Az intenzív olvasó kevés könyvet olvasott, ugyanazt többször is elolvasta, részleteiben tanulmányozta, esetleg részleteiben meg is tanulta könyvét. A késő középkori, korai modern intenzív olvasó tipikus olvasmánya a Biblia. Az extenzív olvasó már egyértelműen modern értékeket követ. Olvasmányait széles körből válogatja és váltogatja, saját célokat kiválasztva tiszteletlen és szabad, valóságos "olvasási düh" tör ki rajta.”[6]- írja Ropolyi László.
Ezt a folyamatot nevezzük az olvasás extenzívvé válásának. A korábbi, intenzív olvasás a megőrzésre, a memorizálásra összpontosított - az extenzióval a funkció, a cél, az olvasás szokásai és kultúrája egészen tágassá, befogadóvá, nyitottá válik - gyenge és jó minőségre egyaránt.
Az 19. századra három olvasási mód alakul ki[7]:



1. vad olvasás - ami valóban vad volt: a nép olvasási módja, hangos, harsogó; tárgya általában a kor pamfletirodalma, énekei, vitairatai stb. voltak.



2. tudós olvasás - a tudósok, polihisztorok olvasási, ismeretszerzési módja



3. hasznos olvasás - elsősorban a társadalmilag hasznos olvasmányokat jelentette, az új, kialakulóban levő polgári, értelmiségi réteg olvasási szokása.

Nagy jelentősége volt a 19. században elinduló intézményesülésnek is. Az új könyvtártípus, a közkönyvtár (public library) mellett egyre nagyobb teret nyernek az olvasástársaságok. Ezeket egyesíti majd' száz évvel később az 1956-ban alapított Nemzetközi Olvasástársaság, az IRA.[8] Az olvasástársaságokhoz hasonló az olvasókörök munkája, amelyek a könyvek, az olvasás kapcsán fognak össze kisközösségeket: a saját maguk által kiválasztott, általában igényes, valódi művészi értéket képviselő olvasmányokat választják ki és beszélik meg. Ezt a szokást napjainkban újra felelevenítik egyes közkönyvtárak.
"Szaporodó újságok, olvasókörök, kölcsönkönyvtárak, és a megsokszorozódó könyvkiadás segítik kielégíteni vágyait. A XVIII. század végére kialakul az a meggyőződés, hogy egyszerűen minden elolvasható."[9] - írja Ropolyi László.
Olvasás kontra internet?
Néhány hónapja egy konferencián ültem, egy műhelymunkán vettem részt. A beszélgetés egy pontján felállt egy egyetemi könyvtáros, és kifejtette, nem érti, miért engedik meg maguknak az oktatók, hogy a diákok a személyes weblapjaikról tölthessék le az egyes kurzusok anyagát, hogy így könnyebben felkészülhessenek a vizsgákra. Miért nem járnak könyvtárba, hogy ott készüljenek egy-egy zh-ra vagy beadandóra? Miért nem tanítják már középiskolás kortól a kutatás módszertanát a fiataloknak?
Más helyen azt hallottam egy könyvtárostól, nem - vagy csak korlátozott mértékben - engedik a középiskolásoknak vagy egyetemistáknak, hogy házidolgozataikban elektronikus forrásokat használjanak, mondván: ami webre kerül, nem megbízható, nem ellenőrzött tartalom.
Ellensége-e a web a könyvtárnak és az olvasásnak? Igaza lehet-e ennek a két könyvtárosnak?Azonosíthatjuk-e az internetezés idejét azzal az idővel, amit nem olvasással töltöttünk?[10] Megengedhetjük-e magunknak, hogy általánosítsunk e témában? Erre keresem a választ a következő bejegyzésben.
Olvasás vagy információszerzés?
Elsőként fel kell tennünk a kérdést: mi az olvasás funkciója? Elsődleges célunk a szórakozás, a gyönyörködtetés, vagy az információszerzés?

Megállapíthatjuk ugyanis, hogy az internetezés az olvasás egy új válfaját fejlesztette ki.[11] A szépirodalmi alkotásokat, különösen például a regényeket (igaz, nagy számban elérhetők az elektronikus könyvtárakban, pl. a MEK-ben) nem szívesen olvasunk képernyőről. Az e-könyv-olvasók (mint a Kindle) sorsa még kérdéses[12] - vajon mennyire válnak elterjedté, általánossá. Egyelőre nem csak a közel százezer forintos ár a riasztó. „Igaz, cserébe fel kell adni a papírkönyvek könnyű lapozhatóságát, s akármilyen ergonomikus a Kindle felülete, nem kényelmes oda-vissza pörgetni a hatodik és a tizennegyedik fejezet közt, s aláhúzgálni a lényeges szövegrészeket. Egy igazi könyvben akár egy ceruzával, akár egy kiemelővel külön erőfeszítés nélkül, az olvasással párhuzamosan lehet jegyzetelni illetve jelölni. Ugyanez egy elektronikus eszközön egyelőre egy joystickkel és billentyűkkel érhető el. Ezt a problémát később nyilván megoldja majd egy jól működő érintésérzékeny kijelző.”[13] - írja a HWSW.

Persze ott van az eletronikus szöveg számtalan előnye: a nemlineáris struktúra sokkal inkább alkalmazkodik az ember gondolkodásához, mint a lineárisan haladó nyomtatott szöveg; egyszerűbb és gyorsabb a keresés, könnyebb az anyag újrastrukturálása,- mindehhez kevesebb helyre, időre és (jó esetben) pénzre van szükség.
De ez már az olvasás "új válfaja", melynek elsődleges célja az információszerzés- és megosztás, lényegi eleme pedig közösségi volta: a weben történő olvasás és az írás összekapcsolódik a felhasználók közötti kapcsolatfelvétellel és a kapcsolattartással, kommunikációval.
Alkotni tanít
„Mások azonban azzal érvelnek, hogy az internet az olvasás egy új válfaját fejlesztette ki, s ezt sem az iskolának, sem a társadalomnak nem szabadna figyelmen kívül hagynia. A net ugyanis a passzív tévézés elől húzza el a fiatalokat, és arra készteti őket, hogy írjanak és olvassanak.” [14]- írja az SG.
Vakmerőség lenne azt állítani, hogy az internet egyértelműen káros a gyermekek és a fiatalok olvasási szokásaira - az azonban egyértelmű, hogy komoly változások indultak meg e téren. A pedagógia gyakorlatában, már a hazai oktatásban is fel-felbukkanó projektmódszer - amelynek alkalmazásában, koordinálásában komoly szerepe és feladata van az iskolai könyvtáraknak és könyvtárostanároknak - is szorgalmazza alkotótevékenységében nemcsak a webes olvasást és információszerzést, de a megszerzett információk weben történő feldolgozását, használatra, bemutatásra szánását is.
Beszűkülő funkciók
A hagyományos értelemben vett, "papíralapú" olvasás funkciója beszűkül - kevésbé lesz feladata az információszerzés (erre a célra ott a web). Mintegy megtörténhet az, ami néhány évszázaddal ezelőtt: az olvasás kuriózummá, luxussá, csemegévé válik, beszűkül az olvasók köre, azoké, akik számára az olvasás elsősorban esztétikai élvezetet (is) nyújt. Fennáll a veszélye annak a jelenségnek is, amelynek kezdeteit napjainkban tapasztaljuk: az olvasás az elszakadás eszközévé válik, virtuális világokba repít, kiemel (emel?) a hétköznapokból, a megszokottból. Új "ízt" ad, amely mellett a régi (a valóságos) már ízetlen, sótlan, szürke.
Nem kell tehát temetnünk sem a könyveket, sem az olvasást - talán itt is az "arany középszer" az, ami a legközelebb áll az igazsághoz. Tóth Zoltán szavaival: „Internet és olvasás. Szerintem egymás kiegészítői. Megtalálod a szükséges, vagy téged érdeklő információkat, és letöltöd, kinyomtatod. továbbküldöd, kommunikálsz. Azaz nem pótolja könyveket, cikkeket, de elérésüket gyorsabbá teszi.”[15]
Hirtelen jött népszerűség?
Vámpírok és vérfarkasok, alkonyat, manók és a fantázia lényei; szinglik; jólét, stresszmentesség, egészség és siker; keleti kultúrák és ezotéria - jellegzetes témák ezek napjaink sikerkönyveinek világában. Mi rejtőzhet a világsikerek hátterében? Miért keressük a borzongást, a groteszket? Mennyire előidézője a sikernek az elvágyódás a realitásból a nem reális világokba?
A szabadidő eltöltése és ezen belül az olvasási szokások is alaposan megváltoztak az évszázadok, évtizedek során: a könyvek elterjedésével az olvasás a szabadidő - miután már szabadidőről beszélhetünk - eltöltésének népszerű eszközévé vált; az olvasás célja többé nem csak az ismeretszerzés vagy a tanulás, de a szórakoztatás is lett. A technika fejlődésével, a gépek megjelenésével és elterjedésével a szabadidő mennyisége megnőtt, jellege átalakult - s vele együtt átalakultak eltöltésének eszközei is. Előtérbe került a sport, a közösségi tevékenységek, az aktív kikapcsolódás, majd az elektronika fejlődésének köszönhetően a rádió és a televízió, az internet. A fogyasztói szemlélet kialakulásával az ember figyelme egyre inkább önmaga felé fordul, bár a web kedvez a közösségek ki- és átalakulásának is.
Az olvasás "funkciója" ezzel az átalakulással párhuzamosan változott, formálódott tovább.
„Igyekszem meggyőzni a hallgatóságomat arról, hogy az olvasás nem egy dologra való. Ha gyönyörködni akarok, mondjuk, Reviczky vagy Verlaine vigaszát keresem, és máshova nyúlok a könyvespolcon, ha rendben akarom tartani a Trabantomat. De megfelelő szakkönyv nélkül az sem megy!
A legtöbb igényes ember lelkében él valamiféle kíváncsiság. Mindenekelőtt saját lelkére, múltjára, de rögtön azután a szomszédjáéra kíváncsi. Azt szoktam mondani, hogy a könyv olyan áramforrás, ami hol kikapcsol, hol bekapcsol – mármint bennünket a valóságba.”[16] (Hegedűs Géza)
Működő regényeket! - A siker a szerző és a kiadó szempontjából

"Egy regény pedig akkor működik, ha megfelel az alábbi követelményeknek:



· azok többsége, akik szeretik az ilyen típusú sztorikat, élvezettel olvassák végig



· nem érzik időpocsékolásnak az olvasást



· miután befejezték, keresik az író további könyveit



· és ajánlják másoknak a regényt."[17]



Megfelelő marketingtevékenység nélkül nagy eséllyel maradhat el a siker, ám hiába a jó reklám, ha az olvasók egymás között, személyes kapcsolataik révén nem "népszerűsítik" az olvasott könyveket. A személyes kapcsolat egyike a leghatásosabb marketingeszközöknek - holott célja nem tudatosan a népszerűsítés. A jó könyv beszédtéma lesz, működő könyv - az olvasók keresni kezdik a szerző további könyveit, szerencsés esetben bizalom alakul ki bennük a kiadóval/a sorozattal szemben is - és ez a siker szempontjából többet ér, mint bármilyen reklám. A szerző vagy a mű ismertsége döntő jelentőségű a kötet sikere szempontjából. Sőt. "A médiából országos népszerűségre szert tett szerzők könyvei – gyakorlatilag függetlenül a tartalomtól – igen jó befektetésnek számítanak."[18]
Más kérdés, hogy egy-egy sikeres, akár világsikerű, üzletileg is támogatott, népszerűsített kötet, amelynek olvasói "nem érzik időpocsékolásnak az olvasást" sem jelent garanciát arra, hogy olvasói - különösen fiatal olvasói - valóban rendszeres olvasókká válnak.
A népszerű könyveket gyakran lekicsinylően nevezik bestsellereknek, ám ennek a felhangnak gyakran nincs is alapja. „Egy könyv bestseller volta önmagában nem jelenti a mű „értékességét” (például hosszabb távon érvényes tartalmat, maradandóságot), csupán a közönség érdeklődését vagy állítólagos érdeklődését jelzi – amely kétségtelenül fontos, hiszen a könyvek (és hasonló árucikkek) a közönségnek készülnek, de ezt a figyelmet esetleg csak a mű ismertsége és médiatámogatottsága idézi elő.”[19]
Mit olvasunk?
"Az emberek ma is azt szeretik olvasni, amiben valami történik. Az elbeszélés módja az időben változik. De hogy valaminek történnie kell, hogy az ellentétek összecsapnak, és az emberek különféle helyzetekben különbözőképpen viselkednek – az változtathatatlan. Victor Hugóban és Poe-ban, Flaubert-ben és Agatha Christie-ben az a közös, hogy lebilincselnek, felébresztik és ki is elégítik az olvasó kíváncsiságát. Beavatnak abba, hogy milyen érdekes dolgok történnek a világban és a szomszédban. Ha kérek egy feketét egy presszóban, és kihozzák – ez nem téma. De ha a felszolgáló azt mondja, hogy „Önnek nem hozhatok”, akkor a dolog kezd érdekes lenni. Egy régi görög szerzőnél olvastam, hogy minden dráma arról szól, valaki valamit akar csinálni, de ezt valakik akadályozzák. A két törekvés összeütközik, s ezáltal más helyzet alakul ki, mint a dráma elején."[20] - mondja egyik interjújában Hegedűs Géza 1979-ben.

1979 óta a fő irányvonal - "amiben valami történik" - nem változott ugyan, de az olvasók egyre nagyobb mértékben keresik a könnyen fogyasztható, kevés szellemi erőfeszítést igénylő könyveket, lektűröket és a "sztárírók" könyveit is. S ezt az igényt rendre ki is elégíti a rendszerváltás óta sokszorosára duzzadt kiadói kínálat. Az olvasók egyre gyakrabban állnak elő speciális, egészen egyéni igényekkel, s ebből gyakran profitálnak azok a kiadók, amelyek kimondottan az egyéni igények kielégítését választják fő célul működésükben. A könyvek iránti kereslet ugrásszerűen nő meg a karácsonyi, karácsony előtti időszakban - s erre a kiadók és a könyvterjesztők is tudatosan készülnek.
Alternatívakeresés?
A sikerkönyvek témái - egészen változó minőségben és hitelességgel - fedik le azokat a területeket, amelyeken napjaink társadalma ínséget szenved. Válaszokat, méghozzá igen gyakran a fogyasztói szemléletnek megfelelő, gyors, kész, azonnal fogyasztható és emészthető válaszokat igyekeznek keresni és adni olvasóiknak - gyakran a hitelesség és az igazság(osság) rovására is.
Az intimitás és a spiritualitás válsága(?)
Megnőtt a sikere azoknak a könyveknek, amelyek az intimitás, a titkok határát érintgetik. A sztárírók könyvei az ismeretlen ismerős "celebek" magánéletébe engednek bepillantást. A Da Vinci-kód-típusú könyvek, az apokrif evangéliumokat (újra)felfedező, azokból szenzációt csináló regények izgatottan keresik a kérdéseket, a titkokat, majd a válaszokat is. A keleti kultúrákkal és az ezotériával, spiritizmussal stb. foglalkozó irodalom alternatívát próbál kínálni az európai spiritualitásból kilépni vágyó, de gyakran gyors, kész és más válaszokat, utakat kereső, nem ritkán kétségbeesetten kapaszkodó olvasó számára. Sikeresek, mert utat, kapaszkodót kínálnak annak, aki nem tud hova kapaszkodni, aki keresi a spiritualitást, még inkább: az egyetemességet.
Egyénként és közösségben
Nem csak egyetemes válaszokat keresünk - egyediségünk és együttességünk, közösségi életünk ugyanígy alternatívák, új utak után kutat. A szingliirodalom a nőt új, a korábbi évtizedektől eltérő szerepben: az önálló, független nő státuszába helyezi. Stephenie Meyer Alkonyat-sorozata - bár karaktereit, stílusát sokan laposnak, gyengének mondják - valami mást, mint elődei: a szerelem új távlatát kínálja a többségében tizenéves olvasók számára: tudsz-e szeretni az életed árán is?
Elrugaszkodás a valóságtól
Beszélhetünk a romantikus lektűrirodalom "hús-vér" szereplőiről, a fantasyk világának lényeiről, vámpírokról, vérfarkasokról, varázslókról: mind a nemreális világok átélésére vezetik olvasójukat. Lehet-e - még ha nem is tudatos - cél a kézzelfogható valóságtól egy másik, irreális, izgalmas, néha groteszk világba való menekülés? Ebben a szférában az olvasás csemege lesz, kiváltság - már nem az információszerzés, sokkal inkább az elszakadás, a kilépés eszköze.

Forrás:Itt

Darvasi László (Szív Ernő): Hogyan csábítsuk el a könyvtáros kisasszonyt?

Ki ne tudná, hogy a revolúció elõtt áll a könyvtár? Mivel a számítógép fölszámolja a hagyományos kölcsönzõi eljárásokat, a könyvtáros kisasszonyok elcsábítása közügy, egyszerûen nem halogatható tovább. Negyedszázad sem kell hozzá, és egyáltalán nem lesz közkönyvtár. Vagyis lesz, csak nem ilyen. Nem lesz könyvtáros kisasszony – csak zümmögõ számítógép lesz –, és akkor az ember verheti a fejét, hogy késõn kapott észbe. Nincs más megoldás, el kell csábítani a könyvtáros kisasszonyt. Amilyen gyorsan csak lehet.

Mert csak az a miénk, amit elcsábítottunk.

Könyvtáros kisasszonynak nevezünk - tizenhat évestõl nyolcvan éves korig - minden olyan nõnemû emberi lényt, aki férjezett, elvált, özvegy, netán pártában maradt és könyveket kölcsönöz. A könyvtáros kisasszony lehet érintetlen, de általában már nem az. Hangja rekedt, mert sokat dohányzik, leginkább kockás szövetszoknyában és szandálban jár. Néha besüti a haját. Tud olajkályhát, rolót és kerékpárláncot szerelni, ezek még a hetvenes évek emlékei. Õsei ott pakolgatják a könyveket Memphisben, Alexandriában, Babilonban, Monte Cassión, Mátyás udvarában és a British Museum dohos raktárhelyiségében. Szívünknek egyaránt kedves egy nagyvárosi fõkönyvtár fiókjának, illetve valamely magyar laktanyának a könyvtáros kisasszonya. Utóbbiról azonban köztudott, hogy elcsábíthatatlan. Még Kenderesi szakaszvezetõnek se higgyünk, hogy neki újonc korában sikerült egyszer.
„A fenébe a könyvekkel!

Az élet kell! Az élet!"
Umberto Eco azt ajánlja, hogy a közkönyvtáros legyen sánta. A könyvtáros kisasszony megszerzésének problematikáját ez a kérdés nem zavarja. Egy bicebóca könyvtáros kisasszonyt éppolyan felelõsségteljes alkalom elcsábítani, mint a fürge lábút. Jorge Luis Borges viszont azt mondja, hogy a Könyvtár maga az Univerzum. Ha ez igaz, a könyvtáros kisasszony nem más, mint az Univerzum szíve. A csábításnál ezt tessék figyelembe venni.
„Hogyan bánunk a szívvel.

Kölcsönzési idõ: születéstõl a halálig.”
A könyvtáros kisasszony elcsábítása úgy kezdõdik, hogy beiratkozunk a könyvtárba. A könyvtáros kisasszony felírja az adatainkat, s mi õszintén megválaszolunk minden kérdésére, nõs, nõtlen etc, ám amikor kezünkbe vesszük a vadonatúj kölcsönzõcédulát, mélyen beletekintünk a könyvtáros kisasszony fásult arcába és csak annyit kérdezünk:
„És tessék mondani, még mindig az ETO-számok?” (Igényesebbek a Melvil Dewey-féle 10-es szakrendszerrõl, vagy a Hinrichs-féle katalógusról, esetleg az Országos Rabbiképzõ Intézet és a Dexion Salgó fémállványok kapcsolatáról tudakozódnak.) A könyvtáros kisasszony ámulva néz fel. Cirka tíz esztendeje nem kérdeztek tõle ilyesmit. Ó, a drága jó ETO-számok! Nincs az a könyvtáros kisasszony, aki egyszer ne beszélne szívesen róluk. És akkor õ elmeséli nekünk az ETO-számok leglényegét - igényesebbeknek a Melvil Dewey-féle 10-es szakrendszert -, a szeme csillog, ajka fénylik, és szép, szép, nagyon szép. Közben viszont megjegyzi az arcunkat. Hálás nekünk. Amikor kifelé tartunk a kölcsönzõbõl, bámul utánunk, elmosolyodik, s csak akkor lesz újra komor a tekintete, amikor valami buta, elsõ éves egyetemista - csirregõ fülbevalója is van - akar beiratkozni a könyvtárba, ám fogalma sincs arról, mik azok az ETO-számok, és nem is akar tudni róluk.
„Itt járt a férfi.

Én, Õ és az ETO-számok.”
Kezdjünk kölcsönözni. Eleinte mindennap kölcsönözzünk, fõként klasszikus szerelmi történeteket, Vörös és fekete, Rómeó és Júlia, Ifjú Werther, Varázshegy etc. Késõ délelõtt vegyük ki a Háború és békét, kora délután már szolgáltassuk is vissza. A könyvtáros kisasszony csodálkozni fog, de mi zavartan csak annyit mondjunk, hogy csak annyit akartunk tudni, milyen szavakkal is vall szerelmet Bezuhov herceg Natasának. Egy-két hét elteltével kérhetünk a könyvtáros kisasszonytól ki nem kölcsönözhetõ, értékes, régi könyveket. Ezzel próbára tesszük a bizalmát. Az ETO-számok miatt ideadja nekünk õket, természetesen csak egyetlen napra, miközben többször elismétli, hogy nagyon vigyázzunk a könyvre, és hogy voltaképpen szabálytalanságot követ el, és hogy csak nekünk adja ide õket, és hogy az állása függ tõlünk. Máris a cinkosunk. Másnap sápadt arccal, remegõ kézzel nyitjuk rá az ajtót és azt dadogjuk, hogy az egyik drága és nagyon régi könyvet elvesztettük. Ah, dehogy. Rablás történt. A sétálóutcán, fényes nappal tépték ki a kezünkbõl. Kérdezzük meg halkan, hogy a tényállást jelenteni kell-e az igazgató úrnak. A könyvtáros kisasszony sápadt, mint a tejbegríz, keze remegni kezd és gyûlöli a napot, amikor elõször látott bennünket. Délután mosolyogva vigyük vissza a könyvet, mégis meglett, egyszerû félreértés volt az egész. A könyvtáros kisasszony megkönnyebbül, aztán a könyvet ölelve hosszan, figyelmesen és nagyon komolyan néz a szemünkbe.
„Mi ez a nyugtalan, közeli mélység?"
Egy szép napon váratlanul kérdezzük meg tõle, õ is úgy gondolja-e, hogy ment a könyvek által a világ elébb. Véletlenül meg lehet érinteni közben a kezét.

Úgy tetszik érteni, haladt-e a világ, volt-e fejlõdés?

Igen, úgy.

Igen, igen! (Szinte kiált, még pirul is közben.)

Mi erre persze annyit mondunk: Hát… talán.

Mondjuk azt: Az attól függ.

Mitõl függ, kérdezi a könyvtáros kisasszony józanodva.

Mi nem válaszolunk, már megyünk is. (Nem nézünk vissza.)

„Hallja, Vörösmarty? Mihály! Misikém!

Hát tényleg maga kell nekem?!"
Jó ideig ne menjünk könyvtárba. Gondosan tépjük el a késedelemrõl értesítõ felszólításokat. Nehéz a várakozás, nekünk is az, de a kitartás most nagyon fontos. Amikor újra ott téblábolunk a könyvtáros kisasszony elõtt, legyünk szótlanok, titokzatosak és visszafogottak. De semmiképpen se ridegek! A könyvtáros kisasszony nem tudja mire vélni a dolgot, ezért aztán bizonytalan, viszont roppant készséges. Amit eddig soha nem, most megteszi. Az ajtóig kísér bennünket.

„Tudod, Irénke, kevésbé tartok a csalódott férfiaktól."
Váratlanul keressük ki a katalógusrendszerbõl a könyvtáros kisasszony szakdolgozatát. Legyünk kishitûek, van neki. Minden könyvtáros kisasszonynak van szakdolgozata. Amelyiknek meg nincsen, az nem is könyvtáros kisasszony, az valami egészen más, KGB-ügynök, APEH-ellenõr vagy egyszerû kalandor, aki a könyvespolcok csöndjébe menekül egy országos körözéstõl. A szakdolgozatra tehát rálelünk.

„Wlassics Gyula miniszter és a Népiskolai Ifjúsági Könyvtárak Intézõ Bizottságának - (NIKIB) - kapcsolata a századforduló integrációs folyamatainak fényében."

(Régen írta, akkoriban még tudományos pályára készült, mégis osztatlan, dobkályhás vidéki iskolában kellett tanítania évekig, naponta visszautasította az alkoholista agronómust, s most hálás a sorsnak, hogy ebben a nagy és gazdag könyvtárban dolgozhat, ahová egykori évfolyamtársa - õ az Irénke - segítségével jutott be.) Helyezzük a könyvtáros kisasszony elé a szakdolgozatot, néhány keresetlen szóval dicsérjük a stílusát, a szerkezetét és a problémakezelését, de azért mutassunk rá néhány befejezetlen, avagy kidolgozatlan gondolatmenetre, s kérdezzük meg, ezeken dolgozik-e mostanában.

Igen, mondja majd halkan a könyvtáros kisasszony, s ha másnap újra érkezünk hozzá, húsz sûrûn gépelt oldalt nyújt át nekünk - éjjel írta -, a szakdolgozat folytatása. Szükségtelen elolvasni, õ sem azért adta.



„Õrület. Ki gondolta volna, hogy egyszer még hálás leszek Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszternek?”
Nem mutat meglepetést, amikor elõször várjuk a könyvtár elõtt. A munkájáról véletlenül se kérdezzük. Nem árt, ha alaposan felkészülünk. Meséljünk neki érdekes világhíreket, tréfás történeteket, anekdotákat kortárs írókról és költõkrõl. Magánéletünkrõl egy szót se. Ezen elsõ alkalommal legfeljebb egy fagylaltot fizessünk. Sok pénzt se mutassunk neki, mert õ is nõ.
„Hazáig kísért.

Olyan furcsán érzem magam. Ennyi."
Könyvet könyvtáros kisasszonynak soha ne vegyünk ajándékba. Mozijeggyel - Filmtéka, Filmklub, Kamaraterem! -, virággal, francia krémessel, ritka kiállítású levelezõlappal, keleti faliszõttessel nyugodtan meglephetjük. A könyvtáros kisasszony a hagyományos ajándékokat kedveli. Az elsõ ajándékok után már lehet konyakozni, parkban üldögélni, eszpresszóban kávézgatni. Igyunk közösen literes korsóból keserû sört, õszi kerthelyiségben, sramlizenére. Néhány könnyû marihuánás cigaretta is szóba jöhet. A könyvtáros kisasszonyok hajlamosak vad kalandokra is. Keressünk olyan eszpresszót - ez bizony nem lesz könnyû -, ahol még van mûködõképes zenegép. Húsz, harminc évvel ezelõtti számok, Gemini, Slade, Bódi Magdi, Kex. (Legyen nálunk aprópénz!) Az Apostol-szám alatt megfoghatjuk a kezét. Dicsérni a körmeit, s fõképpen különlegesnek tartani õket.

„Hiszen jól tudom, mit akar.

Csak azt nem tudom, miért akarja."
Amikor elõször lecsókoljuk a száját, zavartan elhajol majd, és homlokától az álláig pirulva õ is azt mondja majd:

„Én ám nem vagyok egy olyan nõ!”

Ezt a mondatot nem kell komolyan venni. Mert milyen egy olyan nõ? Nem olyan, amilyen? Tessék belenyugodni, minden nõ olyan. Mert amelyik nem olyan, az férfi. Ennyi az egész. Hanem a könyvtáros kisasszonyt is hunyt szemmel illik csókolni. És õ is azt szereti, ha két puha tenyérrel tartják az arcát közben. És aznap éjjel megmerülhetünk a vidéki kiskönyvtárak rongyosra olvasott Szilvásijainak az illatában, Cobden-Sanderson könyvkötéseinek virágai tekerednek a derekunk köré, szemünkön Holt-tengeri pergamendarabkák remegnek, ölünk papirusztekercsben játszik… etc… etc.
„Jól van. Tegnap éjjel elérte a célját.

Ma megint kétszáznegyvenhárman kölcsönöztek nálam."
Ha a csábítás sikerrel járt, biztosak lehetünk abban, hogy jó ideig nem kapunk késedelmet jelzõ könyvtári felszólítást. Eltûnõdhetünk, örökké tart-e a szerelem vagy sem. Mert egy napon mégis könyvtári borítékot hoz a postás. Expressz küldemény, ajánlott, a nevünkre szóló.

„Tisztelt Úr! Ön ekkor és ekkor kölcsönözte tõlünk a Wlassics Gyula miniszter és a Népiskolai Könyvtárak Intézõ Bizottságának (NIKIB) kapcsolata a századforduló integrációs folyamatainak fényében címû szakdolgozatot, melyet a kölcsönzési határidõ sokszori lejárta óta sem szolgáltatott vissza. Ezennel felszólítom, hogy szabálysértési eljárás, késedelmi díj kirovásának terhe mellett haladéktalanul szolgáltassa vissza az anyagot!"

A barátoddal küldd vissza Wlassics Gyulát.







2010. szeptember 7., kedd

Gyerekszáj a könyvtárban

Anyuka mondja a két és fél éves kisfiának: Köszönni!
Köszönöm-hangzik a válasz a csókolom helyett.

Gil McNeil : A dívák nem kötnek


Erről a könyvről még nem hallottam semmit, így, megmondom őszintén, a borítója alapján választottam ki elolvasásra. A mű  egy sorozat első kötete, a Jo Mackenzie sorozaté, a második kötetet még nem adták ki Magyarországon. Az írónő angol, eddig nem sok regényt publikált, de azt hiszem, ami késik, nem múlik.
Fülszöveg:
Jo Mackenzie kénytelen új életet kezdeni. Miután fiatalon megözvegyül, két kisfiával és megcsappant bankszámlájával otthagyja Londont, hogy átvegye nagymamája vidéki fonalboltját. Zuhogó esőben érkeznek Broadgate Baybe, amely az a fajta kenti tengerparti kisváros, ahol régóta megállt az élet, és a poros, régi bolt tele van ódivatú áruval. A narancslekvár színű moher, a helyi kúriába beköltöző ünnepelt színésznő és egy rendhagyó terápiás csoport segít túlélni a mindennapokat, de az élet már csak olyan, mint a kötés: a sima után jön a fordított...

Kisvárosi intrikák, hírességek, románc és egy kétgyerekes anya küzdelme a fennmaradásért és boldogságért Gil McNeil szórakoztató és szívmelengető regényében.
Még olvasom:-))Na,elolvastam...
Közben olvastam mást is, szóval ennyire volt ez jó könyv...
Jo, aznap, mikor a férje bejelenti, elköltözik tőle, mert talált valakit magának, el is veszti a férjét teljesen, mert az meghal  autóbalesetben . Új életet kell kezdenie mindenképpen, ugyanis a drága ,immár halott, férj ráhagyott egy csomó adósságot. Mondjuk Jo élete nem könnyű abból a szempontból sem, hogy kénytelen eljátszani, hogy megrendült (persze ez így is van), ugyanakkor meg ott van benne az érzés, hogy a férje megcsalta őt.Egyedül a barátnője tudja az igazságot.
A kötős bolt ötlete tetszett,bár ennyire egyszerűen menne egy kötős vállalkozás fellendítése, rögvest nyitnék egyet!!;-))) Tetszett, hogy az írónő annyiféle szereplőt felvonultat, mindegyiket más-más jellemmel, szinte olyan, mintha itt lennének közöttünk, jó volt olvasni Jo fiainak csínyeit is. Persze, mint ahogy gondoljuk a love story sem maradhat el-DD, helyszínének jó kezdete Velence karácsonykor.
Na, jó azért annyira nem volt rossz könyv, de nem olvasnám újra, persze így jár az, akit a borító képe nyűgöz le:)))Ez egy olyan könyv,aminek az elején tudjuk, mi lesz a vége.